Ne vegyük el tőle a lehetőségeket, hogy választhasson, dönthessen. A gyermek számára minden apróság – ami számunkra esetleg jelentéktelennek tűnik –, arra nyújt lehetőséget, hogy valamiféle kontrollt szerezhessen saját élete felett.
Néhány példa a hétköznapokból a döntési lehetőségek átadására:
- melyik színű pulóvert szeretné felvenni,
- melyik nadrágot szeretné felvenni (két választási lehetőséget tegyünk elé),
- tele kéri a poharat narancslével vagy csak félig,
- vizet kér vagy limonádét,
- csúszdázni szeretne vagy inkább hintázni,
- vacsora előtt vagy inkább utána pakolja el a játékait,
- almát vagy körtét kér,
- pirultabbra vagy világosabbra kéri-e a pirítóst,
- a kettő közül melyik kukoricapelyhet választaná reggelire,
- kikérhetjük a véleményét a családi programokról,
- az általunk kiválasztott 2-3 mesefilm közül kiválaszthatja, melyiket szeretné megnézni a moziban,
- engedjük neki, hogy a délutáni sétánál ő találja ki, merre menjünk
Ezek a választási lehetőségek a döntéshozatalt gyakoroltatják. Törekedjünk arra, hogy ha a gyermek mondott egy választ, utána ne vonjuk azt kétségbe, és ne bizonytalanítsuk el őt azzal, hogy mindig visszakérdezünk: „Biztosan ezt akarod, nem inkább a másikat?” Előfordulhat olyan eset is, hogy az általunk felajánlott 2-3 opció közül egyik sem tetszik neki, ilyenkor megkérhetjük a gyermeket arra, hogy ő maga álljon elő egy olyan választási lehetőséggel, amely mindenki számára elfogadható.
Ha a gyermek erőfeszítéseit tisztelet övezi, az bátrabbá teszi őt, és könnyebben megküzd a problémáival. Például: Ne azt mondjuk, hogy „Mit szöszmötölsz már annyi ideig!” Hanem ezt: „Nagyon finom ujjmozdulatokra van szükség a cipőfűző bekötéséhez.” Kerüljük az olyan kifejezéseket, mint például: „Ez nagyon könnyű, próbáld csak meg! vagy „Hát ez neked biztos nehéz lesz!” Ehelyett mondjuk neki azt, hogy „Ez nem könnyű!” Ez utóbbi azért szerencsésebb, mert ha sikerrel jár, akkor átjárja a büszkeség érzése, hogy valami nehéz dolgot oldott meg. Ha pedig nem sikerül, akkor legalább úgy érezheti, hogy egy igazán nehéz dologban vallott kudarcot. Ne vegyük ki a gyermek kezéből a feladatot, hanem inkább lássuk el hasznos információval. Ha például azt látjuk, hogy nem boldogul a gyurmázással, mondhatjuk neki ezt: „Segíthet, ha előbb egy puha labdát formálsz a gyurmából és csak utána kezdesz el alkotni.”
Szülőként gyakran azonnali és kielégítő választ akarunk adni, amikor gyermekünk feltesz egy kérdést. Érdemes azonban egy kis időt adni neki, és engedni, hogy maga keresgélje a választ. Általában a gyermek akkor tesz fel kérdéseket, amikor már ő maga is gondolkodik egy ideje a témán. Sokszor arra van szüksége, hogy segítsük a gondolatait továbbvinni. Később úgyis lesz lehetőségünk arra, hogy a helyes választ megadjuk. Ha azonnal válaszolunk a kérdéseire, akkor az ő mentális munkáját végezzük el helyette. Fordítsuk vissza kérdést, hogy tovább kísérletezhessen, például: „Szóval ezen töprengsz? Te mit gondolsz?” Meg is dicsérhetjük a kérdéséért: „Fontos kérdést tettél fel.” Nem kell elkapkodni a választ. A válaszkeresés folyamata éppen olyan értékes, mint maga a válasz.
Fontos, hogy a gyermek világát folyamatosan tágítsuk, így megtanulja azt, hogy nemcsak a szülei, hanem a külső világ is segítségül hívható, ha valamilyen problémát szeretne megoldani. 4-5 éves kortól már hangsúlyt fektethetünk arra, hogy a gyermeknek megmutassuk, egy szélesebb közösség veszi körül, amely információ- és eszközforrásnak is tekinthető. Ezzel is erősítjük az önálló problémamegoldó képesség kialakulását. Például, ha megkérdezi, hogy miért nem ehet cukorkát, akkor mondhatjuk neki azt, hogy „Ha legközelebb elmegyünk a fogorvoshoz, el fogja neked mondani, hogy mi történik a fogakkal, ha sok édességet eszünk.” Ezek a házon kívüli információk gyakran sokkal nagyobb hatással vannak a gyermekekre, mint a szülők tanácsai.
Fontos, hogy minél kevesebbet használjuk a „nem” szót, mert az állandó tiltás feszültséget kelthet a gyermekben, emellett gátolhatja az önállósodási és függetlenségi törekvésekben. Néhány példa arra, hogyan tudjuk elkerülni a „nem” túl gyakori használatát:
- Hagyjuk ki a mondatból a „nem-et” és adjunk helyette információt, például, ha a gyermekük át szeretne menni a szomszédba játszani, akkor ahelyett, hogy azt mondjuk, „Nem mehetsz!”, ismertessük vele a tényeket: „Öt perc múlva vacsorázunk.” Ennek a ténynek a birtokában lehet, hogy magától is rájön, hogy most nem mehet át.
- Fogadjuk el a gyermek érzéseit. Ha például nem akar hazamenni a vendégségből vagy az állatkertből, akkor ahelyett, hogy azt mondanánk „Most azonnal indulunk!”, fogadjuk el a gyermek érzéseit és mondjuk azt, hogy „Nehéz az embernek elmenni onnan, ahol nagyon jól érzi magát.” Csökkenhet az ellenállás mértéke, ha a gyermek azt érzi, hogy megértjük az érzéseit.
- Amikor csak lehet, cseréljük fel a „nem-et” igenre. Ha például a gyermek ki szeretne menni a játszótérre, akkor ahelyett, hogy azt mondjuk „Nem, még nem is ebédeltél!” mondhatjuk azt, hogy „Rendben van, amint megebédeltél indulunk.”
- Adjunk magunknak egy kis gondolkodási időt, mielőtt „nem-et” mondunk. A gyermek kéréseire válaszolhatjuk azt, hogy „Még gondolkodom rajta.” Ez az egyszerű mondat valamelyest megnyugtatja őt, mert azt látja, hogy kérését komolyan vettük, megfontoltuk, ráadásul időt nyerünk ahhoz, hogy átgondoljuk a dolgot.
Tény, hogy a „nem” válasz rövidebb, mint az itt felsorolt válaszok, de bizonyos esetekben a kicsit hosszabb út jobban megtérül, mert a gyermek megnyugszik, és nem érzi azt, hogy törekvéseit, vágyait semmibe veszik.
Sokszor nehéz megállni, de lehetőség szerint, ne beszéljünk a gyermek jelenlétében úgy, mintha ott sem lenne. Ha elhangzik egy a gyermeket érintő, de hozzánk intézett kérdés (pl.: „Örült a kistestvérének? „Miért nem játszik az új játékával?), akkor engedjük, hogy ő maga válaszoljon, és ne mi válaszoljuk meg a kérdést. Mondhatjuk azt, hogy „Majd a kislányom/kisfiam megmondja, elvégre ő tudja a legjobban.” Ezzel azt az üzenetet közvetítjük gyermekünk felé, hogy tiszteletben tartjuk az egyéniségét és az önálló véleményét.
Előfordulhatnak olyan helyzetek is, hogy gyermekünk nagyon szeretne valamit, de még nem áll fizikailag vagy érzelmileg készen rá. Például szeretné úgy használni a vécét, mint a nagyok, de még nem megy, vagy abba szeretné hagyni az ujjszopást, de ha fáradt, akkor még jólesik neki. Ilyenkor ahelyett, hogy erőltetjük a dolgot, inkább mondjuk azt, hogy „Hamarosan te is úgy fogod használni a vécét, mint anya vagy apa” vagy „Ha majd úgy döntesz, abba fogod hagyni az ujjszopást.”
(Bajor Anita)